Van egy mondat, amitől mindig összerándul a gyomrom. Talán te is hallottad már.
„Ha igazán akarnád, megtennéd.”
Ezt akkor szokás odavágni valakinek, amikor már amúgy is küzd, amikor már eleve tele van kérdésekkel, bűntudattal vagy félelemmel. A mondat pedig látszólag motiváció. Valójában teher. Azt sugallja, hogy ha valami nem sikerül, akkor csak te vagy a hibás. Kevés az akaraterőd. Kevés az erőd. Kevés vagy.
És mégis: sokan még ma is elhiszik, hogy a változás pusztán akarás kérdése. Pedig ez messze nem így működik. Akaraterővel maximum egy ideig lehet menni, utána viszont a lélek automatikusan visszaránt oda, ahol a történet valójában kezdődött: a megértéshez.
A változás első lépése mindig az, hogy megértsd magad. Hogy ránézz arra, mi formált idáig, milyen szereped van abban a helyzetben, amelyben most vagy, és mi az, ami valaha passzolt hozzád, de ma már nem te vagy benne.
Miért olyan nehéz elhagyni azt, ami nem jó nekünk?
Azért, mert az élet nem fekete vagy fehér. Semmi sem az.
A legtöbb helyzet, kapcsolat és szokás egyszerre ad és vesz el tőled. Amikor valami finom, de tudod, hogy nem tesz jót. Mint egy kényelmes, de rég elnyűtt kabát. Egy kapcsolat, ahol fáj maradni, de még fájdalmasabbnak tűnik kilépni.
Kilépni nehéz, mert miközben rombol, közben biztosít is valamit. Megszokást, biztonságot, igazolást, társaságot. Lehet, hogy a régi történeted egy darabját.
Amíg az, amit kapsz, nagyjából kiegyenlíti, amit elveszítesz, addig nem mozdulsz. Nem azért, mert gyenge vagy vagy lusta. Hanem mert ember vagy. És az ember a maga természetes módján kötődik ahhoz, ami legalább félig még működik.
Mikor indul be a valódi változás?
Amikor a mérleg nyelve végre kibillen.
Ez a pillanat kívülről nézve sokszor hirtelennek tűnik, mintha egyetlen nap alatt megszületne a döntés. Belül viszont ez már régóta készülődik. Néha évek óta.
A változás akkor indul el, amikor a veszteség már elviselhetetlenné válik, vagy amikor eltűnik belőle minden, ami eddig megtartott. Hirtelen rájössz: a helyzet kiürült. Nem adja azt, amiért annyit vállaltál. Nem táplál, nem tart egyben, és már nem te vagy az, akihez valaha illett.
A belső mozdulat mindig megelőzi a külsőt. A lélek már továbblépett, csak a test, a szokások, a félelmek még nem tartják a tempót.
Mi történik akkor, amikor belül már változtál, de kívül még nem?
Ez az egyik legnehezebb szakasz. Belül már érzed, hogy valami alakul, más lettél, más irányba húz a vágyad, és új értékek határoznak meg. Kifelé viszont még a megszokott életedbe lépsz vissza: ugyanazok a mondatok jönnek elő, ugyanazokat a mozdulatokat követed, és a régi szokásokhoz kapaszkodsz.
Belül már máshol jársz, de kívül még a régi film pereg. És ez fojtogató. Ez fárasztó. Ez az a feszültség, amitől sokszor azt hisszük, valami baj van velünk. Pedig csak annyi történik, hogy a belső változás gyorsabb, mint a külső alkalmazkodás.
Ez teljesen természetes.
Az élet körforgása
Minden történet egy kör.
A kapcsolatok, a munkák, az életszakaszok, a belső folyamatok mind-mind ciklusokban működnek. Mint az óra mutatói, amelyek újra és újra körbeérnek. Mint a nappalok és az éjszakák váltakozása.
Indulás.
Kiteljesedés.
Hanyatlás.
Elengedés.
És hiába szeretnénk néha megállítani a mutatót, az élet akkor is tovább halad. A legtöbb szenvedésünk onnan ered, hogy megpróbáljuk megállítani a körforgást. Ragaszkodunk ahhoz, ahol épp állunk a számlapon, miközben az élet már rég továbbfordult.
A ragaszkodás feszültséget szül. Az ellenállás fájdalmat hoz.
Mi lenne, ha nem küzdenél a változás ellen?
Ha nem fenyegetésként látnád, hanem útjelzőként? Ha figyelnél a saját ritmusodra, és inkább együtt haladnál vele, ahelyett hogy ellene feszülnél?
Ha engedsz a belső mozdulatnak, a fájdalom nagy része egyszerűen feloldódik.
A változás nem ítélet.
Nem büntetés.
Nem fenyegetés.
Inkább iránytű. Egy csendes jelzés arról, hogy a kör már továbbfordult, és ideje vele fordulnod. A valódi változás nem harc. Nem dráma. Egy felismerés, amelyet előbb vagy utóbb követni kezdesz a tetteiddel is.
Ha hagyod, hogy a belső történeted mutassa az irányt, akkor az átmenetek sokkal kevésbé lesznek fájdalmasak. Csak az marad meg, ami tényleg a növekedésed része. Minden más szépen, lassan leoldódik rólad.